Takarmánykiegészítő a magas mikotoxin terhelés ellensúlyozására
A Salvana Mycotox Stop kombinált összetételű toxinkötő készítmény, mely magában foglalja az agyagásvány alapú, valamint az élesztő sejtfal tartalmú toxinkötő összetevők minden előnyét.
Mint ahogy azt több tanulmány is feldolgozta, az agyagásvány alapú toxinkötők elsősorban a termelt tejben is kimutatható aflatoxint köti meg. Ugyanakkor ennek a típusnak hátránya, hogy kis mennyiségben ugyan, de néhány ásványianyag részt is megköt, melyet az összetételben található plusz ásványanyag hozzáadásával küszöbölünk ki.
Az élesztő-sejtfal alapú rész, segítségével kisebb dózisban is hatékonyan köti meg a készítmény a toxinokat, valamint nagyobb hatásfokkal köti a zearalenon- és a DON mikotoxint.
A két fő összetevő kombinálásával gazdaságos és több toxinra kiterjedő védelmet biztosít a készítmény.
Az összetevők között található több antioxidáns komponens, amely segít a már toxinfertőzés által súlyosan károsult állati szervezet regenerálásában, a csökkent takarmányfelvétel valamint a termelési szint helyreállításában.
Továbbá tartalmaz egy pH csökkentő összetevőt, mely segít a gombák működésének visszaszorításában, ezáltal csökkenti azok toxintermelését.
Nagy mennyiségben tartalmaz speciálisan feltárt agyagásványokat (TOXISORB), élesztő alkotórészeket, valamint az immunrendszert stabilizáló ásványianyagokat.
Mindezen különböző összetevők együttes hatására csökken a szervezetben a toxinszint, valamint visszaszorul annak termelődése is.
A gombák egymás toxintermelését erősítik, így a kimutatott aflatoxin mellett megtalálhatóak más káros gombatoxinok is, ezért előnyös a kombinált toxinkötő szerkezet, mely segítségével az agyagásványok elsősorban az aflatoxint kötik meg, míg az élesztő alkotóelem a többi toxint is sikeresen köti meg és ezáltal gyorsan ürül a szervezetből.
Adagolási javaslat sertéseknek (malac, koca és hízó)
Megelőzésként 2-3 kg kész takarmánykeverék tonnánként
Már ismert toxin terhelés esetén 2-4 kg /tonna kész takarmánykeverék
Jelentős toxin eredetű problémák esetén 6-8 kg/tonna kész takarmánykeverék
Beltartalom
Nyersfehérje 13,0 % Loxidan 5.000 mg/kg
Nyershamu 42,0 % Butylhydrocytoluol (BHT E321) 850 mg/kg
Nyerszsír 2,5 % Ethoxiquin (E324) 120 mg/kg
Nyersrost 3,5 % Propylgallat (E310) 300 mg/kg
Nátrium 0,7 %
Lizin 0,8 %
Methionin 0,2 %
Threonin 0,2 %
Triptofán 0,2 %
Kalcium 1,4 %
Foszfor 0,5 %
Összetétele: Búzakorpa, sörélesztő, cukorrépa melasz
Kiszerelés: 25 kg zsák
Szavatosság: gyártástól számított min. 9 hónap
Termékszám: 1060
Értékelések
Még nincsenek értékelések.