Mert a szarvasmarhák, legyen az borjú, üsző, tehén vagy bika a legeléssel nem képesek a mai magas termelési színvonalnak megfelelő mennyiségű ásványi anyagot felvenni. Ezeket a takarmányozás módosításával kell velük megetetni annak érdekében, hogy ne alakuljanak ki hiánybetegségek, amelyek jobb esetben a termelés csökkenésével, rosszabb esetben az állat elhullásával jár, ezzel komoly gazdasági károkat okozva.
A Salvana cég már sok éve azon van, hogy olyan termékeket állítson elő, amelyek megkönnyítik a gazdák és az állatok életét is. Ezért fejlesztette ki a nyalótálakat, amelyek az igényeknek megfelelően választhatóak csak ásványi anyag kiegészítésre ( SalvanaLeckmasse Makro) , vagy tejelő tehenek esetében ásványi anyag és vitamin kiegészítésre (Salvana Lakto 50) vagy szárazonálló és húsmarhák esetében ásványi anyag ás vitamin kiegészítésre( Salvana Prenatal).
A nyalótálak lényege, hogy nem kell napi szinten grammra adagolva a takarmányba keverni, csak az állatoknak könnyen elérhető helyre kell tenni és onnan a szarvasmarhák a számukra megfelelő mennyiséget felnyalják a tálakból.
Egy régóta szarvasmarha-tartással foglalkozó barátunk mondta: „ A Salvana nyalótálak megmutatják mennyire jó a takarmányozás a telepen. Ha nem jó többet vesznek fel az állatok, ha jó akkor kevesebbet. A lényeg, hogy én gazdaként jól járok mindenképpen, mert nem alakul ki hiánybetegség és ha látom, hogy több fogy, mint szokott, tudom, hogy keresnem kell valahol a hibát.”
Úgy gondoltuk, hogy jó ötlet egy számunka mérvadó cikket megosztanunk olvasóinkkal, amely lefedi mindazt amit eddig írtunk és mindeddig rengetegszer elmondtunk már, ezért ide betűztük azt:
„A TEJTERMELŐ TEHENEK ÁSVÁNYIANYAG-SZÜKSÉGLETE ÉS ELLÁTÁSA I.
A szervezet anorganikus alkotóelemei makró- és mikroelemekre oszlanak. Gyakorlati szempontból a Ca-nak, P-nak, Na-nak, Mg-nak, Fe-nak, Mn-nak, Cu-nek, Zn-nek, jódnak, Se-nek van jelentősége, az egyes elemek fontossága nagyon eltérő.
A gyakorlati szempontból jelentős elemek nagy részét ki kell egészíteni, mivel a takarmányokban nincs meg az állatok szükségletének megfelelő mennyiség, és hiányuk csökkent termeléssel, esetleg betegségek kialakulásával járhat.
Az ásványianyag-szükséglet rendszerint bruttó szükségletet jelent, amelyet biztosítani kell, figyelembe véve az összesértékesülést – a nettó szükséglet fedezéséhez. A nettó szükséglet a termelés intenzitásától, a beépülés mértékétől, az endogén veszteségektől függ.
A kalciumnak (98%) és P-nak (70-85%) nagy része a csontozatban található, azonkívül, hogy a csontrendszer nélkülözhetetlen alkotóelemei. Ezen kívül még számos további feladatuk van a szervezetben. A Ca- és P-anyagcsere regulációját a parathormon (mellék-pajzsmirigy), a kalcitonin (pajzsmirigy) és a D-vitamin aktív formája látja el. A megfelelő D-vitaminellátásnak stabilizáló szerepe van a haszonállatok Ca- és P-háztartásában. A hiányos D-vitaminellátás hozzájárulhat a Ca- és P-hiánytünetek kialakulásához. A Ca-felszívódás elsősorban a vékonybélben történik. Megfelelő D-vitaminellátásnál a Ca-szükséglet határozza meg (tejtermelés, növekedés) a felszívódás mértékét. Ha csökken az adag Ca-tartalma, növekszik a felszívódás mértéke. A fitátból és oxalátból is értékesülhet a Ca, ezeknek az anyagoknak az emésztőrendszerben való bomlása után. A teheneknél a Ca-felszívódás mintegy 40%-ot tehet ki.
A foszfor-felszívódást számos endogén faktor befolyásolhatja. A szarvasmarhánál a gyomor-bél-csatornából történő P-felszívódás a vemhesség és tejtermelés függvényében alakul. A szárazonállás időszakában a legkisebb az értékesülési hányad, a maximumot a csúcstejtermelés időszakában éri el. A P-felszívódás a forrástól függően (takarmány+anorganikus P-forrás) 20-80% közötti lehet.
A Ca- és P-szükséglet a növekedés és tejtermelés időszakában a legnagyobb. A laktáció elején a nagy tejtermelésű állatok szükségletük egy részét a csontállomány mobilizálható Ca- és P-tartalékaiból fedezik. A csontrendszer mobilizálható Ca- és P-tartalma fontos szerepet játszik a két elem szabályozásában. Az ásványianyag-háztartás szükségletétől függően mobilizálódik vagy épül be ez a két elem a csontokba. Fiziológiás körülmények között ez 20%, szélsőséges esetben akár 40%-ot is elérhet, ami az 1. táblázatban közölt Ca- és P-mennyiségeket jelentheti. A vemhesség végén, a szárazonállás időszakában optimális ellátásnál a szervezet megfelelő mennyiségű Ca-t és P-t tárol (szuperretenció). A Takarmányozási Szakbizottság állásfoglalása szerint a szükséglet (Állattenyésztés és Takarmányozás 1989. 38. 2.) 1000 kg élőtömegre naponta 44 g Ca és 34 g P, a létfenntartáshoz. A tejtermelés Ca- és P-szükségletét FCM (4% zsír) tej literenként 2,8 g Ca-ban és 1,7 g P-ban adja meg. Ezeket figyelembe véve egy 600 kg élőtömegű, napi 20 l tejet termelő tehén Ca- és P-szükséglete 82 g, ill. 54 g, a fejlődő állatok létfenntartáson felül 20 g Ca-ot és 10 g P-ot igényelnek a kg-kéntitesttömeggyarapodáshoz, a szárazonállás szükséglete pedig 15 g Ca és 10 g P naponta, a létszükségleten felül.
Tudjuk, hogy a kérődzők Ca-ellátása normál körülmények között biztosított lehet. A lucerna és az ebből készült jó minőségű széna ugyanis sok Ca-t tartalmaz, ha egy 20 liter tejet termelő tehén naponta 3 kg lucernaszénát fogyaszt, akkor Ca-szükségletének több mint a felét fedezi a lucernaszénából felvett Ca-mennyisége. Más a helyzet a P-ellátással, mivel a tömegtakarmányok P-tartalma szinte soha nem képes fedezni a szükségletet. A fejlődés során a növények P-tartalma csökken, így az elöregedett szálastakarmányoknak nemcsak a táplálóanyag-tartalma, hanem a P-tartalma is fokozatosan kevesebb lesz. A csapadék mennyisége is befolyásolja a takarmánynövények P-tartalmát. Az optimális P-ellátás jelentősége a hiány okozta közvetlen hatásokon felül abban rejlik, hogy hiány esetén csökken a takarmányfelvétel és -értékesülés.
Kérődzőkkel végzett kísérletekben a mérsékelt foszforhiány (3,4 g/kg helyett 1,9 g/kg foszfort kaptak a kísérleti csoport állatai) átlagban 20%-kal csökkentette a takarmányfogyasztást, és mintegy 37%-kal a testtömeg-gyarapodást a fiatal állatoknál, a kifejlett egyedek takarmányfelvétele 23%-kal, vemhesülésük 42%-kal volt rosszabb az optimális foszforellátásban részesült társaikhoz képest, és a tejtermelés közel 50%-kal csökkent.
Mindenki által ismertek a Ca- és P-hiány következményei a gyakorlatban. Miután a csontállomány nagy tartalékokkal rendelkezik, megfelelő D-vitaminellátásnál a kisebb hiány negatív hatása nem jelentkezik rögtön. Tudjuk, hogy az ellési bénulás is a Ca- és P-anyagcsere zavarainak a következménye. A borjazással és a tejtermelés beindulásával összefüggésben a vérszérum Ca-szintje – esetleg a P-é is – lecsökken, a még kielégítő mennyiség >8 mg Ca/100 ml szérum. Az ún. „tejláz” kiváltó oka a hasznosítható Ca hiánya. A tejjel sok Ca ürül, a csontállomány mobilizálható része nem elegendő, azonkívül a Ca-felszívódás az emésztőrendszerben csökken. A nagyobb laktációszámú tehenek érzékenyebbek a fiatalabbaknál, mivel a korral a mobilizáció és a felszívódás is csökken. A D-vitamin hatására növekszik a mobilizáció és a felszívódás, a vérszérum Ca-tartalma 12,5 mg/100 ml körüli lesz (lágy szövetek elmeszesedése nem várható).
A Ca- és P-túladagolás következményeiről néhány szóban: a Ca-túletetés másodlagos P-hiányt, megnövekedett takarmányszükségletet, csökkent gyarapodást, meszesedést, a Zn- és Cu-értékesülésének csökkenését, stb. idézheti elő. A P-túladagolás a Mn-értékesülés romlását, húgykőképződést, Ca-hiányt okozhat. A gyakorlatból tudjuk, hogy ez utóbbi előfordulásának kisebb a valószínűsége, mint a Ca-túletetésnek. A kérődzők a Ca-felesleget – amennyiben elsődleges P-hiány nem áll fenn – viszonylag jól viselik, 3-4:1-hez Ca:P arányig is.
A magnézium összmennyiségnek mintegy 2/3-a található a csontállományban, 30-40% a lágy szöveti részekben. Számos feladatot lát el, enzimalkotó és -aktivátor (foszfatáz, oxidáz, peptidáz, stb.), a DNS, RNS és fehérjeszintézis is Mg-ot igényel. A Mg elsősorban az előgyomrokban szívódik fel, amit számos faktor befolyásol; így a kor, a takarmányösszetétel, az egyéb elemeknek nagy feleslegben való jelenléte (K, Ca). A szarvasmarhánál a felszívódás 5-30% közötti, fiatal korban a 70%-ot is elérheti, az értékesülés a csontból való mobilizáció mértéke ugyancsak korhoz kötött, idősebb állatok alig, fiatalok 80%-ig képesek a csontban tárolt Mg-ot mobilizálni. A Mg-szükséglet 1 g/kg körüli a takarmány szárazanyagban, a tejelő teheneké 1,5-2,0 g/kg, a termeléstől függően.
A szükségletet összevetve a takarmányok Mg-tartalmával megállapítható, hogy hiánnyal nem kell számolni.
A nátrium és kálium anyagcseréje kölcsönhatásban van, az izomszövetek K-ból 60%-ot, Na-ból 30%-ot, és a csontállomány K-ból <10%-ot, Na-ból 30-40%-ot, vagyis a két elem túlnyomó többségét tartalmazza, a Na-ionok extra-, a K-ionok intracellulárisan az ozmotikus nyomás fenntartásában és a savbázis-egyensúly regulációjában játszanak szerepet. Mindkét elem gyorsan és nagymértékben abszorbeálódik.
Takarmánynövényeink nagy menynyiségű káliumot tartalmaznak, így a szükséglet fedezése biztosított. Az adag káliumtartalmától függetlenül annak kb. 80-90%-a abszorbeálódik, de a retenció csak a 6-9%-át teszi ki az abszorbeált mennyiségnek. A káliumfelesleg elsősorban a vesén keresztül ürül ki, de a tejjel, bélsárral, izzadtsággal is távozik a szervezetből kálium. A K- és Na-anyagcsere időben és menynyiségben is összefügg egymással, de az áramlásuk iránya a szervezetben ellentétes. Az egyes állatfajokban az egész testállományra vonatkoztatva a K-tartalom átlagosan 2-3 g/kg élőtömeg, de a vér káliumtartalmában az egyedi eltérések számottevőek lehetnek. Ez az eltérő K-tartalmú eritrociták függvénye, amit a gyakorlatban az egyes fajták, típusok, sőt, a rokonság azonosítására is fel lehet használni, mivel az eritrociták K-tartalma genetikailag meghatározott.
A növény fejlődéséhez a talajból mindig elegendő felvehető nátriumhoz (Na) jut, így a növénytermesztésben hiányával nem kell számolni. Az állat szükségletének fedezéséhez azonban a növényben levő Na nem elegendő. A nátriumnak sokoldalú szerepe van az állati szervezetben. A csont- és idegrendszeren kívül sok Na-ot tartalmaznak az extraculluláris testnedvek, melyeknek a mennyiségét és ezzel összefüggésben az ozmósisos nyomást is a Na szabályozza. A laktáció folyamán az állat a takarmány- és a test nátrium-tartalékainak nagy hányadát fordítja tejtermelésre. A tej nátriumtartalma genetikailag meghatározott és a tejtermelés folyamán egy-egy állatra vonatkozóan állandó, bár az egyedi eltérések számottevőek lehetnek (3,5 g/kg sz.a.).
A tejtermelés nátriumigényes folyamat. A vemhesség alatti kielégítő nátriumellátású tehén annyi nátriumot tud csontrendszerében tartalékolni, hogy az egy közepes, pl. 3500 l-es évi tejtermelésnél a laktáció első 6 hetére elegendő. Ezt követően a tejtermelés a nátriumellátottságtól függően alakul, mivel az egy liter tejjel kiürülő nátrium mennyisége alig függ a kínálattól, vagyis a szervezetbe jutó nátrium mennyiségtől. Hiányos nátriumellátás következtében a nagy termelésű tehenek nátriumtartaléka négy hét alatt is kiürülhet.
A nátriumelátottság és a tej zsírtartalma között pozitív korreláció van. A hiányos nátriumellátottság miatt csökkent tej- és tejzsírtermeléskor a NaCl-kiegészítés kedvező hatása napokon belül megmutatkozik, és a termelés két hét alatt eléri normális szintjét.
A vas sok anyagcsere folyamatban vesz részt, közismert, hogy a kifejlett állatok vasellátása rendszeint biztosított a takarmányokból, hiány elsősorban a tejtáplálás időszakában fordulhat elő. Az újszülöttek vasellátása a májban tárolt vasmennyiség függvénye. A borjaknál a színtelen, fehér hús vashiányra utal. Több mint 500 mg kg Fe a tak. sz.a.-ban káros lehet, réz és mangán anyagcsere zavarokat okozhat, a takarmányfelvétel és a gyarapodás csökken.
A cink több mint 200 enzim alkotóeleme, a DNS, RNS és fehérjeanyag-cseréhez nélkülözhetetlen, elsősorban a kéntartalmú aminosavaknál, spermiumok érésében, hámsejtképzésben, sebek gyógyulásában, (parakeratózis kialakulása), az immunrendszer fenntar-tásában fontos szerepet tölt be. Az értékesülést a nagymennyiségű Ca-, a fitin, a Cd, a Cu és pl. a repcedarában jelenlevő glükozinolátok gátolhatják. A szükséglet a kérődzőknél 50 mg/kg a tak. sz.a.-ban. A gyakorlati takarmányozásban a nagy tejtermelésű tehenek Zn-ellátása nagyon lényeges, a tejjel ugyanis sok Zn ürül ki (3,5 mg/l tej), és a tömegtakarmányok és abrakfélék Zn-tartalma nem fedezi a szükségletet.
A mangán élettani szerepe nem teljesen ismert még, különböző enzimek Mn-igényesek, a porc- és nyálkaképződéshez nélkülözhetetlen. Szájon át gyorsan abszorbeálódik (kb. 10%-ban), néhány napon belül azonban ki is ürül, csak mintegy 1%-a épül be a Mn-tartalmú szövetekbe és szervekbe (szőr, máj, ovárium, vese idegsejtek, csontozat). Bélsárral ürül, a vizelet, a tej alig tartalmaz Mn-t.
Mangánhiány következtében elsősorban a szaporodásban jelentkezhetnek zavarok a kérődzőknél. Ilyen zavar lehet a csendes ivarzás, a két ellés közötti idő meghosszabbodása, a vetélési arány megnövekedése, az utódok elléskori testtömegének és életképességének csökkenése. Ivari eltolódáshoz vezethet a Mn-hiány a hímivarú egyedek javára, ami egyrészt a nőivarú embriók nagyobb Mn-igényéből eredhet, és ezek a hiány miatt gyorsabban elhalnak, másrészt a mozgékonyabb, kisebb hímspermiumok a hiányos nyálkaképződés ellenére is gyorsabban érik el a megtermékenyítendő petét, mint a lassúbb, nagyobb méretű, a nőivart biztosító spermiumok.
A porcszövetekben strukturális változások következnek be, a mangánhiányos növendékállatok csontképződésében is zavarok keletkeznek, az első végtagok ízületei megvastagodnak, a csontok hamutartalma csökken. A központi idegrendszeri zavarok következtében bénulás léphet fel. A méhen belüli mangánhiányos állatoknál ellés után a hiány okozta anyagcserezavarok a tej rendkívüli mangánszegénysége következtében a szoptatás időszakában még fokozódhatnak. Az anyáknak adott mangánkiegészítéssel az újszülöttek hiánya megszűnik, mert a mangán gyorsan és nagy mennyiségben átjut a placentán.
A réz abszorpciója részben a gyomorban, de nagyobb mértékben a vékonybélben megy végbe. A felszívódás mértékét rendkívül sok faktor befolyásolhatja, általánosságban a felvett, jól oldódó sóknak 20%-aabszobeálódhat. Az emésztőrendszer a felszívódást gátló mechanizmussal nem rendelkezik, bár növekvő bevitellel a felszívódás aránya csökken. A kiürülés főleg az epével történik, és az ürítés mértéke fajspecifikus. A tejjel és vizelettel viszonylag kevés Cu ürül, a legfőbb réztároló a máj, a kérődzőknél ez az öszszes mennyiségnek 70%-a, vagy ennél több is lehet. Ennek megfelelően a kérődzők májának Cu-tartalma a szárazanyagban normál körülmények között akár a 200 mg/kg-ot is elérheti.
A réz értékesülésében számos antagonista hatás érvényesül. Nagy mennyiségű kalciumfelvétel csökkenti a szarvasmarhánál és juhnál a Cu-értékesülését. A Ca-nál azonban nagyobb mértékben befolyásolja a réz-értékesülését a kén. A bendőben a mikrobiális takarmánylebontás következtében felszabaduló kén a rézzel rézszulfiddá alakul, ami csak nagyon kis mértékben oldódik. A kadmium csökkenti a Cu-abszorpciót, csökken a hemoglobin érték, a testtömeg-gyarapodás és a máj Cu-tartalma is, bár nem olyan mértékben, mint a többi antagonista elem esetében.
A rézhiány különösen a kérődzőknél fordulhat elő. Egyrészt nagyobb a Cu-szükségletük – 8 mg/kg szárazanyag -, másrészt a tömegtakarmányok általában alacsony Cu-tartalmúak. A különböző antagonista hatások következtében pl. az egyes talajokban levő nagymennyiségű Mo, ami a növényzet Mo-feldúsulását eredményezheti (láp, esetleg szikes talajok) vagy ipari szennyeződések révén (kadmium, kén, ólom, stb.) alakul ki a rézhiány. A Mo nem a felszívódás, hanem a kiürülés fokozása révén befolyásolja a Cu-anyagcserét.
A rézhiány következtében a termékenyült tehenek a vemhesség különböző időszakában elvetélhetnek az oxigénellátást biztosító citokromoxidáz-szintézis zavarai következtében.
A jód létfontossága régóta ismert, leginkább a pajzsmirigyelváltozások révén. A kérődzőknél a bendőben 70-80%-ban abszorbeálódik a jód, kiürülés a vizelettel, tejjel, tojással és verejtékkel történik. Hiánynál pajzsmirigy anyagcserezavarok, vetélés, törpenövekedés, csökkent tanulékonyság, spermaminőség-romlás következik be. Másodlagos hiányt a pajzsmirigy működést gátló anyagok – repcedara glüközinoláttartalma, nitrátok, tiocianátok – okozhatnak, de a kérődzők erre kevésbé érzékenyek, mivel a bendőmikrobák a gátló anyagokat lebontják.
A szelén biológiai szerepével nagyon sok irodalmi feldolgozás foglalkozik, köztudott a szelén és E-vitamin közötti összefüggés, bár kölcsönhatásuk az intermedier anyagcserében még közel sem tisztázott. A szelénfelvétel a talajból a pH-tól függ, alacsony pH-nál a növények nem képesek felvenni a szelént. A szárazföldi növények Se-tartalma elmarad a tengeriekétől, 0,2 mg/kg körüli Se-t tartalmaznak a szárazanyagban. A szelén vizelettel, bélsárral, tejjel, tojással ürül, hiánya izomdisztrofiát, fehérizom betegséget, izomelfajulást okoz, főleg fiatal állatoknál. A kifejlett egyedeknél a szaporasági mutatókat befolyásolja hátrányosan, vetélés, és a termékenyítések számának növekedése következik be. A szelénhiányos betegség kialakulását a túltárolt abraktakarmányok (E-vitaminhiány, zsíravasodás) elősegíthetik.
Regiusné Dr. Mőcsényi Ágnes
Forrás: http://mezohir.hu/mezohir/2004/11/a-tejtermelo-tehenek-asvanyianyag-szukseglete-es-ellatasa-i/